Szerda
"Senki se jelenjék meg üres kézzel az ÚR színe előtt. Mindenki aszerint vigyen ajándékot, amilyen áldást kapott Istenedtől, az ÚRtól, aki adja azt neked." (5Móz 16:16-17) Adakozásaink kapcsán gondolkodjunk el arról, hogy hálaadás-e az, ahogyan és amennyit adakozunk? Itt van mai Igénk: elég világos és egyértelmű beszéd ez. Az Úrtól van mindenünk, és hálából adjunk Neki vissza abból, amit Tőle kaptunk. Az áldással arányos legyen az adományunk. Vagyis nekünk soha nem azt kell nézni, hogy X. Y. mennyit adakozik, mert mindenkitől egyénre szabottan vannak elvárásai az Úrnak. Ne másokhoz mérd adományaidat, hanem önmagadhoz, a saját lehetőségeidhez.
Az özvegyasszony két fillérje meglehetősen rövid történet a Szentírásban. Arról szól, hogy Jézus egy templomi istentisztelet után nézte, hogy ki mennyit tesz a perselybe. Miután mindenki dobott bele azt mondta, hogy egy özvegyasszony dobott a legtöbbet, noha a létező legkisebb pénzt, egy két fillérest dobott, de ő nem a feleslegéből adott az Úrnak, hanem mindazt, amije volt Istennek ajánlotta. Ebben a történetben nézzük meg, hogy mennyire másképpen gondolkodik hozzánk képest az Úr. Szerinte nem az adományozott összeg egymáshoz képest való nagysága számít, hanem az, hogy ki-ki önmagához mérten hogyan tud adakozni. Ez a mi életünkre lefordítva és konkretizálva azt jelenti, hogy előfordulhat az, hogy aki vasárnaponként 5Ft-ot tesz a perselybe, az nagy áldozatot hoz, más esetben lehet, hogy 1.000Ft is alig a feleslegből való adomány. Persze, ha mindenki 5Ft-ot adakozna, nem igazán lennének életképesek gyülekezeteink, de adakozásunk mértékének megítélése az Úrra tartozik. Református gyülekezeteinkben nem áll senki ott a perselynél sohasem és nem nézi, hogy ki mennyit dob bele, de Jézus ott áll és ő tudja, hogy milyen mértékű és lelkületű adományokat helyezünk el az Ő ügyére. Tetszik az Úrnak, ahogyan, amennyit adakozunk?
A nap gondolata: Aki a mennyben aratni akar, annak a földön vetni kell.
Imádság:
Szellős alkonyatkor
Te ma is itt jársz
a fák és a bokrok között,
amelyek rejtekébe
ez az elvadult világ
előled, Uram, beköltözött.
Féltő, kereső hangod
e sok rejtőzködő közt
lesz-e, kit megtalál?
Lesz-e, ki, bár bűnének szégyenével,
de kegyelmet remélve
elébed áll?
(Hajdú Zoltán Levente)