Szerda
"Tanuljátok meg tőlem, hogy szelíd vagyok, és alázatos szívű…" (Mt 11:29) Tanulj! Erre kér bennünket Jézus. Mit tanulhatunk meg tőle és mellette? Rengeteg dolgot. Igénkben csak kettőt említ: szelídséget és alázatot. Jézus mindkét dologban önmagát állítja példának. Mondhatnánk, hogy nagyképűség, ha valaki önmagát állítja példaképül mások elé. Van is ennek igazságtartalma, de Jézus esetében nem nagyképűségről van szó, hanem hitelességről. Nézzünk példákat Jézus szelídségére! Hányszor akarták őt csőbe húzni? Csak az evangéliumok tanulsága szerint jó párszor. Az őt nem kedvelő farizeusok és írástudók keresték a gyenge pontjait, keresték a fogást rajta. Sikertelenül. Pedig próbálkoztak többször is. Ilyenekkel keresték: szabad-e adót fizetni a császárnak, meg kell-e kövezni a házasságtörő nőt, szabad-e szombaton gyógyítani? Szelíden, okosan, bölcsen megválaszolt a hozzá ilyen fondorlatos módon fordulóknak. De szelíd maradt akkor is, amikor elfogták a Gecsemáné kertben. Nem ellenkezett, nem kiáltozott, nem tiltakozott, hanem szelíd maradt. Van tőle mit tanulnunk ezen a téren? Bőven, hiszen olykor nem tudunk eléggé szelídek maradni. Hamar felcsattanunk, ha valami nem úgy alakul, ahogyan szeretnénk, nem tudunk jézusi indulattal lenni, amikor valaki nincs velünk egy véleményen. Idézz fel egy olyan közelmúltbeli eseményt, amikor nem tudtál szelíd lenni, és vidd az Úr elé, kérve, hogy tanítson egy-egy hasonló esetben az Ő szelídségével viszonyulnod másokhoz!
A nap gondolata: Krisztus eledele az volt, hogy az Atya akaratát cselekedje, tekintet nélkül arra, hogy ezért korona vagy kereszt várt-e Rá.
Imádság:
Mint élő kövek
a lelki házban,
helyünkre így találtunk.
Helyemre így találtam,
mert felemeltél,
kezedbe vettél engem.
Engedtél élő kővé lennem.
Hogy a helyemen, Nálad,
másokra én is rátaláljak.
És együtt dicsérjünk téged,
s nevednek így szerezz
bennünk dicsőséget.
ÁMEN
(Hajdú Zoltán Levente)